Rólunk


1972 be születtünk Gyergyószentmiklóson  egy csodálatos medencében, egy természet szerető családba, és mikor lehetőségük adódott a szüleinknek  mindig magukkal  kivittek a természetbe, akár 2 órára vagy több napra. Így felcseperedtünk a természet lágy ölén, szép emlékekkel  . 1989  től egy barlangász csapathoz  csatlakoztunk, ahol egy szuper társasággal ismerkedhettünk meg  , és együtt nagyon sokat dolgozhattunk a barlangban,  új járatokat keresve. Ez a szép élmény, örökre megmarad bennünk. Ott  ismertünk meg  egy hegymászót, ,  aki elhívott minket sziklát mászni , azt hiszem, hogy ez volt az a pillanat, mikor megragadott és vonzott a szikla és a mászás, gyönyörű kihívás volt  .  1994-be  befogadtak a gyergyószentmiklósi Hegyimentő csapatba, ahol 4-év próbaidő után  sok erőfeszítéssel ,  technikai tanulással  letettük  a mászó vizsgát ,  ami nem is volt olyan könnyű ,  mivel tudni kell ,  hogy a mi zónánkban nehéz utak vannak  így a minimális nehézségi fokozat a vizsgára 6A- volt , ez a csapaton belül. Így kerültünk be a csapatba  mint  tag , ezt követték  az   IKAR CISA –s  iskolák,  úgy téli mind nyári , a jó felkészülésünknek és a csapatunk oktatóinak  köszönhetjük, a jó eredményünket.  Mivel hogy a Békási Szoros adott a sziklamászásra sokat is mászunk , utakat javítunk  fel  és vigyázunk a  mászok biztonságára . Ezért tudjuk önöknek ajánlani   ezt a csodálatos sziklamászó paradicsomot  , mert mindjárt 15 éve másszuk ezeket a falakat.

 

    - És ha úgy gondolják  kipróbálnák  a sziklamászó utakat a Békás Szorosba, és a túra útvonalakat a Nagyhagymás, Görgényi és a Gyergyói -havasokban ,  akkor  forduljanak   hozzánk  bizalommal , mi szép utakat ,  biztonságot , jó hangulatot nyújtunk önöknek , bárkit szívesen várunk kezdőt ,  haladót egyaránt .

   

    JÓ MÁSZÁST ÉS TÚRÁZÁST